Képzések, civilegyetemek

 

Civilegyetemi tananyag

 

(tananyagfejlesztés)

 

 


Bevezetés

Az Abai és a Fejér megyei közösség- és demokráciafejlesztésben három civilegyetem jön majd létre. A civilegyetemek neve: Abai Civilegyetem, Csókakői Civilegyetem, Sárosdi Civilegyetem,

 

Résztvevők: (1) a civil képviselők, (2) a civil szervezetek vezetői, tagjai, (3) önkormányzati képviselők, (4) a civil magisztrátus tagjai, (5) Abáról, Csókakőről, Sárosdról, Nagylókról, és a kistérségből helyi civil polgárok, közösségi képviselők.

 

Célja: a civil képviselőknek, az utcaközösségek és a civil magisztrátus tagjainak felkészítése a 2015-ig szóló program megvalósítására. Ennek érdekében új tudások, s új módszerek megismertetése.

 

Foglalkozások: két hetente egy nap (szombat),

Aki elvégzi, civilegyetemi diplomát kap.

A civilegyetem tantárgy-csoportjai:

 

I. ÚJ TUDÁSOK: az Új Valóság (globális-lokális valóság, különös tekintettel a kisvárosok-nagyközségek valóságára), a gazdaság az ezredforduló után (különös tekintettel a helyi gazdaságra), a társadalom gyors változásai (különös tekintettel egy-egy település lokális társadalmára), a tudásalapú információs kor és az intelligens települések (külön tekintettel Abára és a sárvízi kistérségre), új értékek, új metatudások, új paradigmák (fenntartható fejlődés, tudásalapú fejlődés, innováció-központúság, stb.), az egyén helye és esélyei az ezredforduló után (új emberkép, személyiség-modellek, anyagi jólét és spiritualitás, különös tekintettel a tudat központi szerepére, stb.), képviseleti és részvételi demokrácia (különös tekintettel az e-demokráciára is), hagyományos és új életmódok, életvezetések (milyen családi házban éljünk, milyen munkát végezzünk, mit termeljünk, mit tegyünk a közösségért); stb.

II. ÚJ MÓDSZEREK: Hogyan fogjunk össze egy utcaközösséget? Hogyan szervezzünk meg és működtessünk egy civil szervezetet? Hogyan nyerjünk meg embereket egy új törekvésnek? Hogyan adjunk információt a helyi polgároknak? Hogyan kommunikáljanak egy település polgárai? Hogyan működjön az e-közigazgatás? Hogyan szerveződjön az intelligens helyi társadalom? Hogyan töltheti be a szerepét a Civil Magisztrátus? Hogyan vezessünk le egy ülést? Hogyan hozzunk döntést és hogyan valósítsuk meg a döntést? Hogyan viseljük el a sikert és kudarcot? Hogyan győzzük le magunkban az önzést és a hiúságot? Hogyan maradjunk időnként háttérben, és mikor irányítsunk? Hogyan adjunk be egy pályázatot, s hogyan valósítsuk meg, ha sikerült nyernünk? Akarjunk-e új jövőt, vagy elég, ha a tegnapi állapotokat továbbmentjük? Stb.

A felkért eladók: a felsorolt témakörök legjobb hazai képviselői lesznek. Minden előadást vita követ, s számos olyan program lesz, amely nem előadás, hanem csoportos töprengés, helyzetgyakorlat, döntésminták kipróbálása, gyakorlati jövőtervezés, internetes műsorkészítés, stb.

 

 

A CIVILEGYETEM CÉLJA

 

 

  1. 1. A CIVILEGYETEM a XXI. század oktatási intézménye szeretne lenni. Egyrészt felkészít a tudás és tudatközpontú társadalom (vagy kultúratársadalom) korszakára, másrészt a felkészítés és aktivizálás során minden értelmes hagyományt újrateremt, továbbviszi az európai kultúrát és a nemzeti értékeket.
  1. 2. A CIVILEGYETEM fontos célja, a hallgatókat szellemileg és empirikusan segítse abban, hogy minél inkább autonóm civilpolgárok lehessenek, képesek legyenek maguk körül szuverén civil társadalmat szervezni. A CIVILEGYETEM olyan (részvételi) demokráciában gondolkodik, amely számít polgárai aktivitására, felelősségére.
  1. 3. A CIVILEGXETEM tevékenységében kiemelt hangsúlyt fektet a minőségi oktatásra, a tudományos kutatások megismertetésére, építve a társadalmilag és erkölcsileg is felelős konstruktív kritika hagyományára. A CIVILEGYETEM célja, hogy biztosítsa hallgatói számára a magas szintű tudásanyag elsajátítását, az új ismeretek felfedezésének lehetőségeit és azoknak a civil életben való hatékony alkalmazását a közéletben.
  1. 4. A CIVILEGYETEM tudatos
    an egy-egy hazai régió egyik szellemi központjává és a régiófejlesztés ösztönzőjévé akar válni. Ha intelligens városokban, falvakban gondolkodunk, akkor a civilegyetem az intelligens régióért harcol.
  1. 5. A CIVILEGYETEM nem felsőoktatási intézmény, ezért nem kívánja magát klasszikus, hivatásos egyetemként akkreditáltatni. Új típusú felnőttoktatási intézmény, amely nem elvont értelmiségi koncepció, hanem konkrét magyar társadalmi és oktatási igényekre próbál meg válaszolni. Ugyanakkor a klasszikus egyetemi színvonalú oktatást szeretné Magyarországon a felnőttoktatásban meghonosítani. Ezért is akarja nevével az egyetemi minőséget kifejezni.
  1. 6. Elődjének tekinti az európai és magyar népfőiskolai mozgalmat, hasonlít számos európai felnőttoktatási intézményhez, például az angol nyitott egyetemekhez, ugyanakkor koncepciójában és oktatási módszertanában részben eltér tőlük. Szellemileg a közép-európai és a magyar társadalom- és gondolkodásfejlődésből indul ki.
  1. 7. Az élethossziglan tartó tanulás jogát érvényesítő intézményként minden állampolgár hallgatója lehet. A tanulásnál az életkornak nincs szerepe.
  1. 8. A CIVILEGYETEMEN az alapoktatás időtartama 12 + 1 alkalom. Ideális esetben a hallgatók kéthetente előadásokon vesznek részt. A 13. alkalommal egy kerekasztal beszélgetés keretében történik az oktatás lezárása, értékelése és a Diplomás Polgár cím átadása.

Nem a hagyományos tantárgyak, ismeretek szerint folyik az oktatás, hanem az ezredforduló valóságát értelmezni tudó tantárgy-csoportokban, amelyek részben elméleti és részben gyakorlati tantárgycsoportok.

 

CIVILEGYETEMI TANANYAG

 

 

1. Milyen jövőt teremtsünk magunknak? (általános bevezető tudásanyag)

 

 

A civilegyetem első előadása azt a célt szolgálja, hogy a civilegyetem általános céljainak megfelelően átfogó képet adjon az új tudásokról, méghozzá úgy, hogy az új század jövőprogramjainak kidolgozását segítse. Ez az előadás az új korszak új gondolatainak egyik lehetséges összefoglalása. A ma és a közeljövő polgára önállóan fejleszti tudását és tudatát, ezért az előadások az új tudatosulást szükségképpen tudás- és tudatállapot fejlesztéssel támogatják. Miután a következő húsz-harminc évben minden európai államban várhatóan létrejön a tudás- és tudatközpontú társadalom, a civilegyetem előadás- és dialógus sorozata igyekszik megteremteni az új társadalmi modell szellemi alapjait és feltételeit.

 

Az előadás három témakört jár körbe:

  1. 1.Mi a jövő? Milyen jövők lehetnek, milyen új paradigmákon alapszanak? Mi a teremtés és milyen technikái vannak? Mit értsünk magunkon (önmagunkon és lokális világunkon?)
  2. 2.A huszadik század vége és a 21. század eleje Magyarországon (és tágabban Európában és a globális térben) milyen személyes, társadalmi, szellemi és mentális világot hozott létre? Ezt a jelent és egyben jelenjövőt hogyan értelmezhetjük hitelesen?
  3. 3.A tiszta és világos jelenelemzés alapján – elsősorban lokális szinten – milyen jövőt teremtsünk az egyén belső világában és az egyén külső, társadalmi dimenzióiban? Mi az új program és milyen fő elemekből áll? Ki mit vállalhat?

Az új paradigmák kor

            Az ezredforduló után nyilvánvalóvá vált, hogy Európa és Magyarország is belépett egy új paradigma korszakába. A mostani Új Paradigma egyszerre hozott részben várt, rész nem várt, átfogó változásokat:

  1. 1.Tudás mennyisége hihetetlen mértékben növekszik. Különböző számítások szerint az emberiség jelenlegi – az elmúlt évezredek alatt felhalmozott – össztudása egy-másfél évenként duplázódik. Minden egyes ember és ország szembe kerül avval a kihívással, hogy a tudások feldolgozása, megértése kulcskérdéssé válik.
  2. 2.A mennyiség robbanásszerű növekedése mellett legalább ilyen alapvető változás, hogy az új tudás tartalma, minőségi gyökeresen átalakul. Ezért mondják sokan, hogy már benne vagyunk az új tudások (és az új tudások innovatív hasznosítása) korszakában.
  3. 3.Az elmúlt két évtizedben a fejlett és fejletlen világ egyaránt eljutott a tudás- és közben a tudatvezérelte gazdaság és társadalom korszakába. Ez annak ellenére is igaz, hogy az előző világmodell (a pénzközpontú újkapitalizmus) folyamatosan belső átalakulásokon megy végbe, és várhatóan még sokáig létezik.
  4. 4.Az új paradigmák egyike, hogy bolygónk és civilizációnk – az előző évszázadok károkozásai matt – ökológiai krízishelyzetbe jutott. Ezért a tudásalapú fenntartó fejlődés követelményei egyaránt globális, nemzeti és lokális kihívásokká és megoldandó leckékké váltak.
  5. 5.A jelen látható válságai és lehetőségei egyaránt felismerhetővé teszik, hogy a tudástársadalom modell önmagában nem oldja meg a problémákat, s az egész civilizációnak akkor van esélye az értelmes fennmaradásra, ha az emberiség és minden egyes ember tudata és tudatossága magasabb állapotba lép.
  6. 6.A tudásátadás – az alap-, közép- és felsőfokú oktatás – egyaránt krízisbe kerül, mert nem pusztán a csökkenő színvonal javítására kénytelen koncentrálni, hanem egyúttal az új tudások átadására is kísérletet kell majd tennie, miközben az ismeretközpontú iskola helyett egyre inkább a tudatközpontú nevelés felé kellene elmozdulnia.
  7. 7.A mai új nemzedékek szükségképpen olyan életpályára és életmagatartásra készülhetnek fel, ahol a tudások, és az új tudások szer
    epe radikálisan megnő, s ezért egy életút során várhatóan többször szakmát, foglalkozást (és egyben) tudást kell váltaniuk. Az élethossziglan tanulás már napi követelmény.
  8. 8.Számos paradigmát sorolhatnánk még. Az egyik ilyen, hogy a munkaidő és a szabadidő, a munkatevékenység és a szabadidős tevékenység végképpen egyenrangúvá válik. Az emberi élet mindkét tevékenységében a szervezett és spontán tudásbővítés, tudáshasznosítás általános feladattá vá

A jelen állapotrajza

A jelen: a globális-lokális információs kor. A dilemmákat viszont önmagában nem oldja meg az új világállapot. A leckét felmondhatom: fenntartható tudásközpontú világmodell előtt állunk, miközben a globális információs társadalom modellben már benne élünk. A tudás mennyiségi és minőségi fejlődése – például az új tudomány születése – megállíthatatlanul végbemegy. Lehet lenézni vagy vitatni a mutatószámokat, ám lehetetlen tagadni, hogy az emberiség összinformációja, össztudása mennyiségileg mintegy gyorsuló tempóban duplázódik. Néhány évtizeden belül a trendek elvezethetnek oda, hogy közben az új minőségű tudás létrejötte, vagy a friss tudások befogadása után végre várható az univerzális tudás széleskörű hasznosítása. Első lépésben ez lesz a tudásközpontú korszak. A holnapi világversenyben láthatóan az a kontinens, az az állam, vagy az a kultúra nyerhet majd, amely a személyes és társadalmi tudástőkét széles körben alkalmazza a döntésekben, és cselekvésekben. Ha akkor (az új század közepén) egyáltalán lesz még ilyen típusú verseny, és a posztpiaci/posztállami versenyben érdemes lesz győztesekről beszélni.

A jelen állapota és a közeljövő

  • A tudásközpontú világmodell előtt, a globális információs társadalom közben vagyunk
  • A tudás mennyiségi és főként minőségi fejlődése gyorsult fel – új tudomány születik
  • Húsz éven belül új minőségű, univerzális tudás és tudáshasznosítás várható
  • A tudás személyes tőkévé válása a feladat – az egyén megérti, alkalmazza az új tudást
  • A tudás társadalmi tőkévé válása indul el, és a tudástársadalom kialakul a húszas évekre
  • Az új tudások befogadásához és alkalmazásához új, magasabb tudatállapotok kellenek, az ismeret-központú iskola helyett a tudat-alapú oktatásé a jövő.

Arra nem számíthatunk, hogy a huszadik századi ipari kor sikeresen tovább él, mert az ipari korszak már nem alternatíva, de még nem is globális tévedés. Igen, a tudás kor és gazdasága már alternatíva, ám nem globális gyakorlat, Európában sem, ahol eddig a lisszaboni programot gyengén vagy közepesen hajtottuk végre. Nézzünk csak körbe, még mindig ott topogunk, hogy saját teljesítményünket GDP-ben mérjük, ahelyett, hogy a társadalommal megértetnénk, hogy egy ország működése nem, vagy nemcsak GDP-ben mérhető, hanem többek között az ökológiai vagy oktatási eredményekben. Nincs nemzeti jövőképünk és monitoringunk. Az önkép mérése is egyre lehetetlenebb. Miközben a fejlődés egyre több területen zúg el mellettünk: a hagyományos tudományos gondolkodást leváltja a poszt-normál tudomány, új valóság- és jövőkép jön létre, minimum három-ötévente egymást követő (részben beláthatatlan) technikai-technológiai forradalmak söpörnek végig a világon, vagy a mesterséges intelligencia kiemelt szerepet kap(hat) a digitális államban, a tudományos kutatásban vagy éppen a tudatfejlesztésben. Hogy ne örüljön senki felhőtlenül: az integrálódó globális-kontinentális társadalmak – mert ez is várható – csak korlátozottan és sikertelenül kezelnek majd számos ökológiai vagy szociális világválságot.

A személyes és társadalmi tudás befogadása és alkalmazása alapvetően tudatállapot és tudatfejlesztés függő. A társadalmi kohézió és a társadalmi együttműködés változatlanul elsősorban a tudatminőség kérdése. Az európai, a nemzeti vagy a lokális identitás erősítése mindenekelőtt az egyén tudatától és tudatosságától függ. A személyes és közösségi egészség alapvetően a tudat/öntudat egyértelműen tudatos fejlesztésén és magas szintű használatán múlik. Még a funkcionális, bürokratikus állam problémamegoldó képessége és cselekvése is a társadalom és az állami alkalmazottak tudatállapotától és az ebből fakadó kötelességvállalásától függ. Ha a gazdaság jövőjét elsősorban a kutatástól-fejlesztés, vagy tágabban az innováció határozza meg, akkor sem mondtunk egyebet, mint azt, hogy a technikai-technológiai vagy gazdasági innovátorok tudatállapota a kulcskérdés. Ma már a társadalmi-nemzeti kommunikációknak sem lenne más dolga, mint az egyéni-közösségi tudatok önfejlesztését szolgálni. A felismerések tehát egyáltalán nem újak, csak az a gyökeresen új, hogy a tudatfejlesztés a társadalmi-gazdasági fejlődés modell középpontjába kerül.

Így bármennyire is ellentmondásos, zavaros a jelen, a közeljövő kontúrjai elég jól látszanak. Az ifjúságnak minimum a látható közeljövőre kell felkészülnie. A központi kérdés nyilván az, hogy mi várható, s mire érdemes konzekvensen készülni:

       Jön az új társadalmi tudás és kommunikáció? A médiadiskurzus veszi át a politikai és civiltársadalmi érdek- és értékérvényesítést? Részben ige, részben nem. Mindenesetre az új társadalmi tudás megértése előtérbe kerül.

       Milyen az új valóságkép? A társadalmi valóság elsőrendűen az lesz, amit az iskola és a médiavilág teremt, vagy konstruál? Az új valóság és ennek új képe már jelen van, amelyet elsősorban az oktatás és a média mutat fel jól-rosszul.

       Az egyén és a csoport valóságos értéke azonos avval, ami ebből az iskolában és a médiában látszik és hat? Az egyén és a közösség értéke elsősorban az intézményekben és a társadalmi kommunikációban fogalmazódik meg.

       Mire nevel az iskola és a média? A médiával az állampolgárokat apolitikus engedelmességre szoktatják, vagy az állampolgárok átveszik a globális kontrollt? Vagy mindkettő mellett/helyett a kollektív tudat vagy a mesterséges intelligencia szerepe nő? Valószínűleg igen.

       A média által közvetített nyílt vagy rejtett félre-tájékoztatások, egyoldalú tematizálások, kommunikációs blöffök társadalmi igazságokká válnak? A társadalom tudása és tájékozódása kiszolgáltatott a nagy kommunikációs rendszereknek, így az egyéni tájékozódás és tudás (valamint kontroll) szerepe nagyon megnő.

Számos további kérdést tehetünk fel, s a válaszokból egyre nyilvánvalóbb, hogy az új tudásalapú kor itt van, amely új ellentmondásokat generál. Már az is az új tudás része, hogy az ezredforduló utáni világot egyre jobban ismerjük és értjük, ugyanakkor nagyon sok a fél-információ és dezinformáció. Ezért érdemes jól, lehetőleg pontosan tudni, hogy az új kor fényében merre megy az öreg kontinens, amelybe Magyarország egyre sokrétűbben integrálódik bele. Egy mai fiatal számára ugyan is egyszerre jelent mozgásteret az európai és a közép-európai tér, a hazai és a lokális tér.

           

Az új információs kor ne csak globális vagy kontinentális szinten jött és jön létre, hanem a lokalitások többségében is. Ezért térjünk ki arra, hogy Magyarországon belül mi történik a lokális szinteken (példaként most nem a régiókat, hanem inkább a kistérségeket mutatjuk be). Magyarországon az elmúlt tíz évben felgyorsult a kistérségek (vagy azok fejlettebb csoportjának) az átalakulása. Az új és komplex térdefinícióból következik, hogy a kistérség már nemcsak munkatér (termelés, gazdálkodási tér) és munkaerőpiac, hanem szabadidő tér és szabadidő (poszt)piac is. A tudásalapú gazdaság és társadalom korszakában (vagy inkább azt mondhatnánk, hogy valamilyen új típusú poszt-piacon) a szabadidő önálló gazdasága-társadalma részben piaci/posztpiaci tevékenység marad, részben pedig nem piaci jellegű, önkéntes, egyéni és kisközösségi szabad teret/időt teremtő polgári tevékenység.

A közelgő változásokhoz tehát már most jórészt rendelkezésre állnak az új tudások és felismerések, vagy ezek számos alapelve. A globlokál világ (kezdve a földi civilizációtól Európáig, és a magyar nemzettől a legkisebb lokális közösségig) már alapvetően tudat- és tudástér. Az információs társadalom, vagy akár szűkebben az internet valósága alapvetően a tudat és tudástér elemi szintű megvalósulása. A kontinentális, vagy egy-egy állami kultúra alapvetően már jelenleg is a tudat-tudástér primitív-egyszerű megjelenítése és közvetítése. A személyes és közösségi részvétel értelme és célja a tudat és tudásfejlesztés támogatása. Az európai és közép-európai gazdaság és társadalom folyamatos funkcionális modernizációja után elindulhat a szubsztanciális „modernizációja”. A lokális cselekvés, a helyi közoktatás, közművelődés és közszolgáltatás központi eleme már most a tudat- és tudásfejlesztés. Az új, metaelméleti alapú kutatásoknak nem kizárólagos, ám egyik domináns irányává válik a tudat és tudásterek feltárása, megértése. Az új tudások teremtése és közvetítése a következő két évtizedben alapvetően hathat vissza a kollektív tudatállapotokra is.

Az új jövő teremtése

Az új jövő már itt van. A jelenlegi valóság számos szempontból folytathatatlan. A világ számára új alternatívák szükségesek.

A világ szellemileg kvalifikált csoportjai az új dimenziókban többek között a következő kérdésfelvetéseken töprengenek: az embert kiváltó, az embert sokban helyettesítő robotok; a világegyetem energiáit megértő és alkalmazó technológiák kutatása és elterjesztése; a kvantumszámítógép és/vagy bioszámítógép fejlesztése és piaci bevezetése; az időszámítás előtti és a legfrissebb tudások kölcsönös kontrollja és tudáspiaci értékesítése; a gazdasági-társadalmi versenyképességet növelő önépítő tudatfejlesztések kutatása és alkalmazása; a mesterséges intelligenciát magas szinten alkalmazó digitális állam és önkormányzás kipróbálása és ennek révén is a részvételi e-demokrácia lehetővé tétele; a spirituális erőforrásokat hasznosító egyéni és közösségi lélek- és magatartásfejlesztések, valamint gazdasági és társadalmi/politikai vállalkozások támogatása; stb. A mai modernizációs modellek fokozatos kimerülése után jönnek a paradigmaváltások, a globális fejlődési „kvantumugrások”, amelyeket hívhatunk poszt-modernizációs, poszt-információs, poszt-tudományos modelleknek is, amelyek a régi problémákat gyakran megoldják, vagy feloldják, hogy aztán újabb krízishelyzeteket is teremtsenek.

           

Azért beszéltünk annyit, hogy új paradigmákról, új tudásokról, új társadalmi modellekről, mert nagyon fontosnak tartjuk, hogy az alap- közép- és felsőfokú oktatás, valamint a felnőttképzés törekedjenek megfelelni az új kihívásoknak. Jelenleg is már most rendelkezésre áll az új tudás, s ennek számos felismerése (csak az új tudás még nem ismert széles körben). A globlokál világ az új globalizáció-lokalizáció keretében alapvetően – nem kis mértékben mediatizált – tudás- és (kollektív) tudattérré válik. Egy évtizede az alap-, a közép- és a felsőfokú oktatás nem tud mit kezdeni a globális/európai /magyar tudástársadalom kihívásaival, ám most mintha a változások elkezdődnének. A mai mindennapi kultúra is alapvetően a tudat- és tudástér megjelenítése, feltárása, közvetítése, hasznosítása, stb. Végül, Európában olyan világ alakul ki, amelyben minden polgárnak élethossziglan tanulnia szükséges és jórészt intézményes – és egyre inkább távoktatási – keretek között.

           

Az oktatás így egyfelől az új tudások, új gondolkodások közvetítője lehet, másfelől pedig mintát, vagy példát mutathat a tudás- (és tudat) vezérelte életmódról.

    A tudás(alapú és vezérlésű) gazdaságban előbb-utóbb a munka többsége tudásmunka (vagy az lesz);

    A tudás(vezérelte) gazdaságban a „munkaerő” rövidesen mindenekelőtt a tudását (beleértve gyakorlati tudását) értékesíti;

    Egy emberi életút az új generális tudás(ok), több tudás (különböző diplomák) megszerzése, s szakaszonként más tudás(ok) hasznosítása;

    Az új munkaidő például minden héten akár egy tanulónapot, vagy minden héten sokórás továbbképzést tartalmaz (avagy az élethossziglan tartó tanulás általánossá válik);

    Az új tudáshoz szükségképpen új, magasabb szintű tudatállapotok kellenek – különösen a tudatközpontú társadalomban;

    A tudástőke pénztőkére váltható és fordítva – így az életmódváltásokat új érdekek, s főként új értékek is hajtják majd.

Mindenesetre Európa is generális gondolkodási és fejlesztési-modell váltások közben és egyben előtt áll, miközben új gondolkodási kánonok alakulnak ki, új szemléletek terjednek el, egyúttal új kormányzati akaratok, és módszerek válnak legitimmé. A pedagógusoknak, nevelőknek az új téridőben kell járható utat találni. Tervezzünk mindnyájan úgy, hogy a járható utakra legyen esélyünk előbb-utóbb rálépni.    

Európa és Európát integráló Európai Unió történetének talán legnagyobb kríziseit éli, miközben helyzetén a legtöbbet most változtathatja, és ezért egyúttal a legnagyobb útválasztók előtt áll. Melyek ezek?

  1. 1.Európához képest külső paradigmaváltások: a szabályozatlan, sokszor elszabadult újkapitalizmus most paradigmaváltás, vagy „csak” paradigmakorrigálás előtt van; a nagyon szilárdnak feltételezett egypólusú világrend véglegesen átalakul a többpólusú világrenddé, amelyben Európa kompetenciája, szerepe javulhat; a sokszor durva, szintén nem ellenőrzött globalizáció átalakulhat(na) egy puhább, ökológiailag és társadalmilag érzékenyebb globalizációs modellé, stb.
  2. 2.Európa és Magyarország is újabb belső paradigmaváltáshoz érkezett: a kilencvenes évek végén az Európai Unió – a lisszaboni stratégiával – tényleges paradigmaváltást tervezett meg, méghozzá elsősorban avval, hogy a pénzpiaci újkapitalizmus helyett információs társadalom világmodellt akart; az ezredforduló utáni első évben ezt a váltást nem tudta elérni, mert főként a fennálló világstruktúra (a pénzkapitalizmus) „beszippantotta” az információs társadalom világtervet, miközben a pénzkapitalizmus részben átalakult információs kapitalizmussá; a paradigmaváltozássá szelídült paradigmaváltás-koncepció részben azért is fulladt ki, vagy ért el felemás eredményt, mert az európai korszellem, közgondolkodás lassan és részlegesen fogadta be a paradigmaváltás koncepcióját; a 2008 őszén látványosan kirobbant előbb pénzügyi, majd gazdasági világválság egyértelművé tette, hogy a pénzközpontú újkapitalizmus világprogram nem tartható, csődbe jutott, s minimum a korrigált kapitalizmus modellre[1] való átállás következik; Európa 2008. novemberében még nem nagyon tudja, mert semmilyen unió szintű stratégiai koncepció nincsen készen, hogy a folytatás paradigmaváltás vagy paradigmakorrekció legyen; ugyanakkor Európa viszont jelenleg a klímakrízis, a pénzügyi krízis nemzetközi és tagállami szintű megoldásának kidolgozásában és levezénylésben próbál jobban teljesíteni a többi kontinenshez képest; s az európai polgárok többsége a jövőtől életminőség javítást és társadalmi szolidaritást vár.
  1. 3.Európa nemzeti és lokális paradigma átalakításai: az ezredforduló után az európai tagállamok – Észak-Európa kivételével – közepes teljesítményt nyújtottak az információs társadalom (vagy a tudásalapú gazdaság és társadalom) adaptálásában; közben a 19-20. századi állami és lokális struktúrák, intézmények, megoldási technikák alig módosulnak, különösen a később csatlakozott országokban csak az ipari kapitalizmus és klasszikus polgári struktúrák visszaépítésével foglalkoznak, holott erős ipargazdaságuk nincs és hiányzik az erős polgárság is; sajnos nagyon valószínű, hogy a pénzügyi-gazdasági világválság még inkább meggyengíti a helyi ipart és szolgáltató szektort, s a felemás (széttagolt, alulteljesítő, drága, költekező) jóléti állam további visszaszorítása is végbemegy; az egymást is erősítő külső-belső válságtünetek ellenben egyre több helyen kiváltják a lokális koordináció fejlesztését, a helyi identitást erősödését.
  1. 4.Európa mentális paradigmaváltásai vagy változásai: az európai identitás erősödésének elmaradása, a közös értékek megélésének hiánya, a hagyományok-hitek továbbvitelének folytatása, a kétezer év hibáival való szembenézés elmaradása mind-mind gyengítették Európa szellemi és mentális állapotát; minden korszakban a világ fennmaradása, a rendszerek működése, a technológiák alkalmazása, a társadalmi együttműködés, a pénzpiacok stabilizálása a személyes és közösségi bizalmon alapul; de Európa polgárait mostanában folyamatosan csökkenő mértékben jellemzi a bizalom; Európa mentális minőségét – paradox módon a nyolcvanas évek végi kelet-európai rendszerváltások óta – állandóan rontja a kiérlelt, megvitatott jövőképek hiánya.

A feltárt és röviden bemutatott válságtünetek régi, s új szemléletű értelmezései alapján egyaránt megfogalmazhatók Európa, főként az EU jövő-forgatókönyvei. Hangsúlyozzuk, hogy ezek komplex gazdasági, társadalmi, tudásbeli, kulturális (stb.) alternatívák. Először egy összefoglaló táblázatot mutatunk be a lehetséges fontosabb forgatókönyvekről, majd a forgatókönyvek bizonyítására egy-két fontosabb alternatívát részletesen ismertetünk.

 

Európa fontosabb jövő-forgatókönyvei[2]

(három kapitalista-újkapitalista és négy poszt-kapitalista modell)

A jövő-modellek tényleges és/vagy szimbolikus nevei

A jövő-alternatívák tartalma

A jövő-alternatívák jellemzése

  1. Modernizáció rendszerszerű szupra-válsága,

Csőd gondnokság,

Régi világrend bukása és társadalmi lázadások,

Negyed- és fél-diktatúrák kialakulása

Stb.

A 21. század első fele elsősorban válságok, csődök, visszaesések sorozata, átfogó reménytelenség alternatíva,

az Európai Unió csődgond, a legnagyobb veszélyek elhárítására koncentrál, ám a tagállamokban is számos negatív forgatókönyv mehet végbe

– folyamatos, egymást erősítő csődök, klímaválság, gazdasági krízis, stb.

– a klímakrízis megoldhatatlan,

– a modernizáció és poszt-modernizáció elvei és intézményei csak részben kezelik a válságokat

– társadalmi ellenállások, az ifjúság lázadásai,

– a csőd következménye lehet valamilyen diktatúra-modell kialakulása is

(2) Javított kapitalizmus folyamatos válsággal, Szabályozott cowboy kapitalizmus, Újraalkotott kapitalizmus,

Korrigált liberális világrend átmentése

Stb.

Marad a kapitalizmus, a pénzpiac központú kapitalizmus, legfeljebb szabályozottabb, ellenőrzöttebb lesz, de a jóléti állam nem rekonstruálható, nő a szociális egyensúlytalanság,

a javított demokrácia modell jön, de az Európai Unió nem lesz egyesült Európa

– az önkorrigáló, de alapjaiban nem változó világrend

– részben államosított kapitalizmus

– regulált kapitalizmus

– globális és kontinentálisan ellenőrzött pénzpiacok

– államilag szabályozott és felügyelt gazdaság

– de a válság folyamatos lesz!

(3) Tudásközpontú világmodell,

Globális tudásvezérelt gazdaság, társadalom

Intellektuális kapitalizmus,

Stb.

Poszt-információs kapitalizmus, a pénz helyett zömében a tudás az uralkodó csereeszköz, s

a tudás-szegénység felszámolása, előtérben a tudás-integráló, innováló és hasznosító Európai Unió

– tudás-kapitalizmus, vagy jobb esetben tudás-posztkapitalizmus,

– a globális tudásgazdaság csökkenti a kontinensek közötti (s kontinenseken belüli) egyenlőtlenségeket

– kreatív és innovatív intellektuális tőke központú (poszt)kapitalizmus

– az egyesült Európa lehetővé válik

(4) Poszt-kapitalizmus, új gazdasági világrend,

Poszt-piaci (és nem csak tőke-alapú) gazdaság,

Fenntartható gazdaság, társadalom és kultúra kora. Ez egyúttal már új poszt-szekurális[3] világrend.

Stb.

A posztkapitalizmus lényege: tőke utáni, poszt-piaci korszak,

már nem növekedés-központú paradigma,

az egységes Európa nem elsősorban politikai vagy gazdasági, hanem érték- és életminőség központú integráció, így új politikai modell alakul ki

– nem a profit a lényeg, hanem a kölcsönös – mindenki egyformán jól jár alapú – érdek és érték egyeztetés

– alternatív energiahálózatok

– poszt-demokrácia: részvételi állam, elektronikus és/vagy részvételi demokrácia

– középpontban a fenntartható világ és fejlődés lehetővé tétele, a klíma krízis kezelése

(5) Lokalitás-központú globalizáció,

Társadalom-központú világállapot,

Új szolidaritás, új közösségi identitás

Direkt és/vagy közvetlen demokrácia kora

Stb.

A régi világrend széthullik darabokra, és dinamikus lokális hálózat jön léte;

Ez részben a lokális világ reneszánsza, a lokális „köztársaságok” rendszere,

a lokalitás fontosabb, mint a globalizáció,

új típusú nemzetállamok, lokalitás-alapú szövetségek,

nem profit- és verseny- központú, hanem önellátás, öngondoskodás célú

– önellátó, önfejlesztő kis közösségek hálózatai

– a globális gazdasággal egyenrangú helyi gazdaság, lokális pénz bevezetése

– társadalmat szolgáló gazdaság, politika,

– a természetbe integrálódik vissza az emberiség

– fenntartható világ alternatíva a középpontban

– részvételi önkormányzás, széleskörű részvételi (és elektronikus) demokrácia

(6) Tudás- és kollektív tudat-központú világrend,

Tudat-központú állam és társadalom,

Kultúra-vezérelt univerzális korszak,

Stb.

Az egyes embert nem a pénz, a hatalom, a presztízs, hanem a magasabb minőségű tudás és tudatosság vezeti, a társadalmakat nem a mohóság, az uralkodás, hanem a kollektív tudat minőségei irányítják

– középpontban a tudatfejlesztés áll

– a szegénység és kiszolgáltatottság sikeres lecsökkentése

– a természet és környezet megóvása, rekonstrukciója, s harmónia az emberrel

– a magas szintű kultúra a magas tudás- és tudatállapotok kifejeződése

– az új „világrend” teljesen meghaladta a posztkapitalizmust is

(7) Erkölcs központú világrend, vagy szeretet-központú világrend;

Érték, vallás, hit orientált világállapot,

Globális vallási béke, Poszt-szekuláris világrend,

Stb.

Ha az ember nem csak fizikai, lelki és szociális, hanem spirituális lény is, akkor olyan világot teremt kívül és belül, ami érték, erkölcs, s vallás (vagy spirituális) alapú.

– nem a pénz, nem a tudás, hanem a tudattal együtt az etika, a vallás (stb.) értékei tartják össze és irányítják a világot (a gazdaságot és társadalmat is)

– a középpontban az egymással dialógust fo
lytató vallások, hitek, spirituális tapasztalatok vannak

– erkölcs és hit alapú „világrend” születik

Varga Csaba, 2008

A forgatókönyv készlet, ezt vegyük észre, egyaránt tartalmaz paradigmakorrekciós forgatókönyveket (lásd az első hármat), s a különböző paradigmaváltó szcenáriókat (lásd az utolsó négyet). Ha esélyeket kell taglalnunk, csak azt mondhatjuk, hogy a közelmúlt tapasztalata alapján csak a második vagy harmadik forgatókönyv diadala várható. De. A válság minden eddiginél súlyosabb, az új paradigmák évtizedek óta készülnek, így a korszak szellemi-szakmai, vagy intézményi és társadalmi korlátai lazulhatnak

Az első szcenárió így a csőd, a káosz vagy a hanyatlás, a második és részben a harmadik forgatókönyv a helyben járás, de a stabilizálás (és kollektív biztonság), a negyedik-ötödik jövő-alternatíva az új megoldások, a hatodik-hetedik szcenárió pedig az ideális (lényegében szeretet- és békeközpontú) jövővilág teremtésének forgatókönyve. A várható történelmi valóság viszont soha sem egy, izolált jövő-alternatíva valóra válása, hanem akár kontinensenként, vagy kontinenseken belül, különböző arányban-mértékben integrált forgatókönyv-kombinációk eredménye!.

A jobb esélyek talán arról szólnak, hogy az Európai Unió és Magyarország, vagy akár minden európai ország szükségképpen olyan alternatívákat ötvözhet, amely a jövőt eltolja a paradigmaváltás felé. Ha van a jelennek izgalmas és a válságnál súlyosabb kérdése, az éppen az, hogy kontinensünk képes-e kilépni a rendszer- és paradigma-foltozások bűvköréből?

Ha igen, kik, milyen gazdasági, társadalmi, politikai erők – milyen szellemi csoportokkal szövetkezve – állnak az élre? Egy valami bizonyosnak látszik: mindegyik jövő-forgatókönyv modellhez hozzá tartozik egy válságértelmező és megoldó globális/nemzeti/lokális válságtanács típus létrehozása. Így például mindenekelőtt újra kellene gondolni, s ki kellene egészíteni az összes forgatókönyv képviseletével a tervezett európai bölcsek tanácsát.

Végül: Ma még kevesen látják, hiszik, hogy a globális-lokális régi rend folyamatosan növekvő, elmélyülő válságba kerül. Kevesek viszont csak ezt tartják reálisnak, az első és a második forgatókönyv együttes bekövetkezését. A kérdést nem kell, s nem lehet most eldönteni, de érdemes lenne a negatív trendre is komolyan felkészülni.    

 

 

2. Hagyományok, mitológiák újrateremtése

 

A tananyag szerkezete:

 

  1. I.Bevezetés a mitológia ismeretbe
    1. a.Apokalipszis jelenségek, kitörésre váró káoszlények – Pusztulásvíziók neked…
    2. b.Kastély mögötti út a rengetegbe – Van – e visszatérő ösvény?
    3. c.Lopott, hatást kiváltó mitológiaelemek tömegfilmekben
    4. d.„Hétköznapi tudat” mágikus struktúrája – Mágikus tudat
    5. II.Hagyomány – a mitológiák tanítása
      1. a.Egyiptomi és görög mitológia eltérő és hasonló elemei
      2. b.Méd, perzsa hagyomány
      3. c.Rítus, mítosz, ünnep
      4. d.Mitologikus tér és időszerkezet
      5. III.Magyar mitológia csodás ősi elemei
        1. a.A népmesék hálózata, mint szellemi hagyomány
        2. b.A szentség régi és új formája
        3. c.A szentség, elit és népi arca
        4. d.Élő szimbólumok és a mágikus magyar nyelv
        5. IV.Visszatérő ösvény – Lokális élet tervezésének szükségessége
          1. a.Az eltűntetési szándék ismételt sikertelensége – Kurucz stratégiák
          2. b.„Új” Tér és Időstruktúrák – Ünnepek Rendje
          3. c.Kapcsolatok – Hálózatok építésének módja
          4. d.Szimbólumok megértése / Újrateremtés

 

 

Hagyományok, mitológiák újrateremtése

 

Eljött az idő, amikor az élet védelmében, a kaotikus jelenségek ellensúlyozására vissza kell térni a szentség megértéséhez, újraértelmezéséhez, de letisztult alapfogalmakhoz eljutni már nem a megfelelő eredmény, meg kell kísérelni ezeket az elemeket ismét visszavezetni az, un. hétköznapi életbe. Az életminőség az eddigi technikai – anyagi úton nem újítható meg. Beavatásra alkalmas bölcs Mesterek helyett, iskolákra, majd a médiára, főképpen, a televízióra bíztuk a beavatási feladatokat. A szellem, a tudat elárulásra került.

Gyermekeink szellemi – testi egészsége került veszélybe. Nem elkerülhető csapdákba terelődnek be, és ilyen irányú ismeretek hiányában ők már a kiútról nem is hallottak! A tömegfilmek minden pillanatban mélyitik a katasztrófák elérkezésének, és a pusztulásnak a vízióit, a jövőképünk túlélés vízió.

Julius Evola pontosan fogalmaz (Julius Evola: Lázadás a modern világ ellen, Kötet kiadó, 1997) nincs más út, lázadásra van szükség a modern világ ellen.

Az intuált jövő kilátástalansága, a lélekölő lehangolás, a minden csatornán (Internet, újság) betörő káosz veszélyeztetésben a normalitásukat őrző egyének, családok, kisközösségek reménykednek, hogy túlélik, lehetséges, hogy őket családjukat nem éri anyagi – szellemi atrocitás, de várakozásuk mégis téves. A tárgyak szintje javult a rendszerváltás óta, de a test – szellem – lél
ek harmóniája egyre távolabb kerül.

A szentséget majdnem minden elemében elvesztettük, megfeledkezünk róla. A média minden pillanatban azt árasztja, hogy nincs is. A történelem tanítás lényegében, szemléletében ugyanazt tanítja, mint a rendszerváltás előtt. Több ezer éven keresztül civilizációk más összefüggések alapján működtek, és még mindig ugyanúgy tanítják, mintha a ma történelem felfogása alapján érthető lenne bármi is például az ókor civilizációból!

Nem tudok másra hivatkozni, mint az emberekben belül lévő hiányérzetre, ami biztosan jelzi, hogy ezt nem így kellene csinálni, ezt így nem szabad!

De, akkor hogyan kellene? A túlsó pontról visszafelé próbálom vezetni érvelésem…

A halállal való találkozásunk zavarodott, külső jeleiben menekülő. A halott minél gyorsabb eltüntetése, a gyász rövidsége, az érthetetlenség ott ül a temetéseken az arcokon. A mai ember vagy közömbösségbe menekül, sajnálatos ma már ez a gyakoribb, vagy belül iszonyatosan megszenvedi az egyedül maradás iszonyatát, a belső világa hosszan szétmarcangolódik. Öregotthonok levegője kifejezi a második meg nem oldott problémánkat, miközben az életkor növekszik, egyre növekszik a szenvedés mértéke is, a „szinglik világában”, idős hölgyek magányosan, remegve fejezik be életüket. A betegségeket a betegségipar kezeli, hosszan, drágán és eredménytelenül. A probléma megoldása nem ott van. Természetesen az emberek pontosan érzik ezeket a tendenciákat, és különböző taktikákat alkalmaznak a szembesülés elkerülésére. Valljuk meg, a ma profán világába született ember nincs könnyű helyzetben. A történelmi egyházak nagyon sokat vesztettek a bizalomból, nagyon sok hit elmállott tagjaik emberi gyöngeségei, és szervezeteik hatalmi törekvései miatt (tisztelet mindig a létező elhivatott többségnek), a modernizáció, a megújulás, az innovatív utak – lényegi elemük, a hagyomány őrzése, a konzervatív jelleg miatt – megnyitása elmaradt. Álmesterek, szellemi tanítók fellépése, pénzéhes áltermészetgyógyászok avatatlansága, pedig még tovább rontottak a helyzeten.

Egy Egységes Kristálytiszta Tanítás szükségessége

A probléma az, hogy a szentség hosszú időn az élet része volt, és mint unalmas, megunt levetett, ósdi dologként tűnik fel a tankönyvek oldalán.

A probléma az, hogy a tudomány a tudományos megismerés módszertanával hatalmas eredményeket ért el, és sikere axiómáinak, alaptéziseinek megkérdőjelezhetetlenségéhez vezetett.

A probléma az az, hogy amit ma a hétköznapi tudás tudni vél, az előző század történeteinek, narratíváinak maradványa, pl. a kvantumfizika eredményei messze túlszárnyalták az elképzelhetőt.

A probléma az az, hogy a hétköznapiság világához fényévekre távolodott a sacrális ünnepek világától.

Az összefüggések rendszerének megértése, a saját út, a saját tevékenység, a saját közösség megtalálásának igénye nagyon ősi igény.

Ahhoz, hogy értelmesen tudjuk leélni az életünket, valamit meg kell értenünk belőle…

Egy Kristálytiszta érthető, követhető, támasztékot adó modellre van szükség.

A szentség megértése halaszthatatlan, vissza hozatala az életbe elkerülhetetlen.

A szent megismerése ma legalább annyira nehéz lesz, mint annak idején az szentségtől való elszakadás.

A szentséghez való visszatalálás, csak békés, önkéntes úton történhet, de a folyamatok kibontakozásának megkönnyítésén munkálkodni kell.

 

Visszatérő ösvény…

Állításom, hogy van visszatérő ösvény.

A folyamatok, a témával kapcsolatos gondolkodás megkönnyítésére készült ez az előadássorozat. Az előadások bevezetést adnak a mitológiák világába, a mitologikus gondolkodás jellemzőibe. A pusztulás víziók helyett, az előadások jelzik az ókor hasonló elemeit, de megmutatják kiegészítő/ellentétpárjaikat is.

A legismertebb filmekből ismert hősök, szituációkat vezeti vissza mitologikus gyökerekhez, amit a filmipar rendkívül tudatosan és gyakran – döntően más kontextusban, és következtetésekkel – használ.

Az előadások néhány példán bemutatják a hétköznapokban alkalmazott hiedelmeinket, mágikus technikáinkat. A filmek alapszituációnak és a hétköznapi élet alapszituációinak analógiái alapján, felvillant egy mai is működő, párhuzamos, rejtett mágikus térképet. Lélekvezetői cél a villanásokkal megmutatkozó, homályos mágikus mátrix megsejtetése.

A történeti részhez történő visszalépés csak ezután következik, amikor is a leginkább ismerni vélt két mitológia hasonlóságait és különbségeit mutatja be az előadás, jelezve az egyiptomi és a görög hitvilág közötti óriási különbséget, megváltozó szentségfelfogást.

A sacralitás különböző arcai már ekkor, már ennyi elemzés után is, érdekes következtetéseket engednek levonni az érdeklődéssel oda fordulóknak figyelmüket a témának szentelőknek. Különösen érdekes a méd mágikus hagyomány megismerése, és a későbbi Zarathustra tanítások összevetése. A misztériumvallások közül az előadások először Dionüszosz, majd Mithras – kultusz elemeit tudják csak érinteni.

Bár XVIII. századtól rendkívüli erőfeszítések történtek a magyar mitológia, kultúra megváltoztatására, eltörlésére, nagyon jellemző módon a magyar mitológia megismerésének igénye

A világ legismertebb mitológiáinak bemutatása után, a legérthetőbb módon a magyar népmesék ismert világából kiindulva – a szokásoktól eltérően – a magyar mitológia hasonló elemei kerülnek bemutatásra (táltos, Égigérő fa, Tündér Ilona).

A történelmi kitérő célja tisztázni olyan alapfogalmakat, mint kozmosz, káosz, tér, idő, hagyomány, rítus, mítosz, ünnep, ünnepiség. Természetesen ezek a témák önálló előadássorozatokat lennének képesek kitölteni, most azonban nem a részletes megismertetés a cél, hanem egy mitologikus térkép felvétele.

A filmek mitikus / mágikus elemei, a hétköznapi történések, a „hétköznapi” tudat, és ősi mitológiák, és a magyar népmesék térképei alapján már át lehet gondolni, egy összehasonlító elemzés alapján, mi is hiányzik a lokális élet, tér és mentális térképeiről.

 

Alapfogalmak újraértelmezése – Rítus

„A vallástörténet és a vallásetnológia ritualista iskolájaW. Robertson-Smith, R. R. Marett – a rítust mint ősi és ösztönös szent cselekvést tekinti a vallásosság legősibb és legelemibb formájának, amelynek terében az ember a Szent világával való első találkozás élményére reagálva spontán módon alakítja ki a maga viselkedési, cselekvési stratégiáját, amely a későbbiekben szabályozott és állandó, intellektuális magyarázatot is nyerő tevékenységgé rögződik.” (Magyar Virtuális Enciklopédia – Horváth Pál)

 

A definíció kísérlet természetesen nem fedi le a rítus gazdag és széles megközelítéseinek tárházát. Most én is csupán az első cselekvések megismétlésének momentumát, és az áldozati szertartás aprólékosan szabályzott mozdulatsorát emelném ki. A felejtés olyan fokú. hogy a mai civilizáció ateista, individualista embere el sem tudja képzelni a minta megértésének pillanatát, az „első cselekvésnek” a nagyságát, örömét, méltóságát. Az áldozati szertartás pedig csak, mint borzalmas történés története él a fejekben , miközben a „tömegember” ahová és ahogy leteszi nap, nap után a lakáskulcsát, ahogy a kulcsot elfordítja a zárban, ahogy – ha kell – bűnbakként feláldozza munkatárást, mind egy – egy biztonságot adó rítusvillanás, a cselekvések sorrendje kötött. A kollektív tudat, és főképpen a tudattalan viszont pontosan őrzi a lényeget, a mintákat. Ingmar Bergman irgalmatlanul pontosan jelzi Rítus című filmjében, a mai civilizációs tipikus emberének megsemmisülését a szentséggel (Mysterium tremendum) való találkozásakor, még ha a rítus előadói nem is megtisztulási szertartásokon átesett szakrális személyek, „csak” átlényegülő színészek.

 

Mi is a rítus?


„Nemcsak az a rítus, amit a film végén előadnak a színészek. A rítus az a játék, amit a színész játszik a közönségével – és ez a játék a kölcsönös megalázás és a kölcsönös egymásrautaltság keveréke… Ingmar Bergman

A rítusok nehezen rekonstruálható cselekvéssorok, mert nincs meg az eredeti történet, minden homályba vész. A különböző hagyományok sok értéket megőriztek, és a vallások hívei ezeken az „ösvényeken” vissza – vissza találnak saját vallásuk eredeti történéseinek közelébe, de ezek az ösvények nem igazán nyitottak, nem igazán érthetőek a kint rekedtek számára. Az egyszerűsítést felvállaló Mesterek pedig elfelejtik jelezni, az egyszerűsítési kísérletük okozta veszteségek számosságát. Kiábrándító szekta kísérletek, „mester pótlékok”, álmesterek, pedig még tovább lökik a hiányérzetükben keresőket, visszatérni vágyókat.

Ismert, történet nélküli, kreált mozdulatsorok maximum, jó esetben, csak művészi hatásokat érhetnek el (rituális színház), pedig nagy szükség lenne a motívumok összefüggéseit megértető kifejeződésekre. A megerősítésekre, a biztosan látott összefüggésekre, a távoli kapcsolatok látására, egyáltalán a kapcsolatok létrejöttére, a kapcsolatok kifejezésére nagy szükség lenne ebben a kaotikus korban. Az összefüggések felismerése már stabilizáló lehet. Megnyitás a látvány által. Visszatérő módon, méltósággal megismételt sacrális mozdulatsorok szokásrendje, ott lapul a lélek mélyén.

Alapfogalmak újraértelmezése – MÍTOSZ – μυθος

„Homérosznál a μύθος az έργου [tett] ellentétét jelenti; a benne – a beszélésben – tanúsított ügyességet szembehelyezik a tettekben (έργα) való ügyességgel.”

(Kerényi Károly: Mi a mitológia?: Tanulmányok a Homérosi himnuszokhoz. Bp., Szépirodalmi Könyvkiadó, 1988.)

„Modern tudós a „mitológia” szót legszívesebben törölné fogalmaink közül, minthogy μύθος és λόγος, kölcsönösen kizárják egymást!” –írja Kerényi Károly, és ebben igaza van. Napjainkra a mai média által nevelt generációk – tisztelet a kivételnek – sokszor nem is értik, hogy milyen más módon lehet közelíteni a „valósághoz”. Valóságlehetőségek interpretációi lesilányultak, leegyszerűsödtek, a lehetséges variációk száma ugyan megsokszorozódott, de paradigmáit tekintve ezek egy – két csoportba tartoznak.

A „hinni vagy nem hinni” kérdése akkor merül fel először, amikor Platón Phaidrosa azt kérdi Szókratésztől: „Elhiszed, hogy ez a mitologéma (Boreas és Oreithyia története) igaz?”- és ezzel egy új szellemi helyzet veszi kezdetét.

(Kerényi Károly: Mi a mitológia?: Tanulmányok a Homéroszi himnuszokhoz. Bp., Szépirodalmi Könyvkiadó, 1988.)

A mítoszok tartalma a világ keletkezéséről, a közösség eredetéről rendkívüli fontosságúak a archaikus közösségek életében. A közös történetek hosszú folyamat következtében széttöredeztek, de ilyen fokú „ideátlanság” még sohasem fordult elő, a széttöredezettség fenntartása mögött ma rendkívül komoly üzleti érdekek állnak. Az „ember, mint fogyasztó” felfogás uralni látszott az ezredfordulót, csakhogy a rendszerváltás nagy eufóriája után, régiónkban – ahol jobban hozzászoktak az emberek a távoli, „embert daráló”, hatalmi őrületektől terhes, de mégis létező jövőképekhez – nyilvánvaló vált, hogy nem áll a változások mögött a nyugat számára sem, egy eltérő jövőkoncepció. A minta nincs kidolgozva. Az életminőség szükséges javítása nem elegendő cél.

Számunkra a szinte megvalósíthatatlan nyugati múltkép, mint jövőkép alkalmatlan.

 

Szent szimbólumok – Szent tárgyak – Szent könyvek

Minden tárgyiasulás, csak érthetetlen felszín a történet/mítosz ismeretének hiányában. Ha nincs bensővétett mítosz, minden csak kiállítási tárgy. A szent könyvek olvasása nem jellemző, a hétköznapi tömegmédián nevelkedett figyelem, képtelen a megértésre, a megérzésre azonban képes. Az út visszafelé sürgető. Már az ókori tanítványok is bizonyosságért könyörögtek, csak egy hihető, megismételhető jelet kértek. A szent iránt kiéhezve, mégis a bizonyosságot keresték. A szenttel történő találkozásra a mai tömegember egyszerűen (Mysterium tremendum) nincs felkészülve. A horror, pornó és fantasztikus filmek mélybehúzó iszonyata talán nem véletlen.

 

A „ter
mészet rejtekezni szeret”, mondja Herakleitos a szentség még inkább, ugyanakkor a „homályos” Mester azt is jelzi, hogy a „a láthatatlan illeszkedés a láthatónál erősebb”. A mindenhol ott lévő, a legrejtettebb, miközben folyamatosan megnyilatkozik. Az érzékelés érzékenysége eldurvult, egyre nehezebbé vált, a korábban a középkor elején különlegességé vált szentség megjelenés a „csoda” háttérbe húzódott, majdnem kihalt. A szent mátrixához való hozzájutáshoz azonban nem piros vagy kék kapszula vezet, de tudatos döntés mindenféleképpen szükséges hozzá. Egy Krisztus születése előtti hatodik századi görög nézésében, hallásában még lefordíthatóak voltak egy szent liget szél által keltett hangjai.

Beavatási élmény hiányában, a XX. század végi visszatérési misztérium kísérletek, a vér megmutatásával, a test teljes húsig történő lecsupaszításával, csupán keserű és borzalmas szörnyűséggé válnak. A dionüszoszi lényeget megérzik, de csak borzalmat tudnak mutatni.

 

A beavatási szertartások világeredet, világösszefüggéseket magyarázó tanítása, az összefüggések tudománya, a komplexitás érintése, az összekötöttség felvillantása egy megértés típust alakított ki a beavatandóban. A megértés minősége, a nézés típusa, a látás kialakítása semmivel nem pótolható. A halálközeli/túli élmények csak egy nagyon fontos aspektusát jelentik a beavatási szertartásoknak, a kívül/felülhelyezkedés a rátekintés képessége, nézőpontja a lényeg, Egésznek látni, kívülről rátekinteni, semmivel nem pótolható élmény.

 

A tudomány minden pillanatában erőfeszítéseket tesz a külső rátekintésre, és képtelen rá. Az elitek őrzik hatalmukat, és egyenlőtlenségeket termelnek, és teremtetnek, hogy ne derüljön ki, hogy a „király meztelen”, véghetetlenül bele van ragadva a maguk által teremtett szituációkba. Elképzelt világuk foglyai, mert jövővíziójuk ilyen.

 

Az ortodox kereszténység történetében vannak olyan történetek, amelyek nyilvánvalóan jelzik, hogy pl. az univerzális szimbólumok megértése, vagy egy Jézus – ima ismétlése nem tartozik az elit hatalma alá, az eddigi módon nem tartható fenn a privilégium. A szentség láthatatlan „kapui” nyitottak. Szükség van a fogódzókra, megértett könyvekre, tárgyakra, szimbólumokra, de ezek csak eszközök. A belépés egy aktus, aminek potenciális lehetősége itt van.

 

Kétségtelen az érzékenység hiánya, a látás elhomályosultsága komoly probléma. Mesterek hiánya több évszáda rányomja jegyét az európai történelemre, az önjelöltek borzalma, pedig semmihez nem hasonlítható romboló hatást váltott ki, és óvatosságra int a nagy egyházi hierarchiák összes hatalmi visszaélése, és feladatukhoz felnőni képtelen tagjainak emberi gyengeségei is. Amikor megérik egy kor a változásra az „éberek” megmutatkozása halaszthatatlan. A lejegyzésre kerülő írásokra, lélekhez szóló, megérintő prédikációra szükség van, a személyes megszólítás hitelessége nem évül el. A felfénylő utak kijelöltek.

 

Alapfogalmak újraértelmezése – Idő

A mitológiákban a tér és az idő nem semleges kategóriák, érzelmi-értéki tartalommal rendelkeznek. A mai profán ember természetesen a fürdőszoba és hálószoba különbségét meg tudja különböztetni, de – az ikon helyére – a szent sarokba helyezett televízió helyének fontosságát, sajnos csak érzi, de nem tudja. A tér nem egynemű.

Veszőkkel pozitív és negatív pontokat kereső embereket már többé – kevésbé megszokta a ma közvéleménye, az íróasztal már a feng – shui alapján van néhol berendezve, de a térben szakrális sugárzó pontok tudatos keresése, ma talán csak sacralis közösségekben, oltárok kijelölése kapcsán vetődik fel. A tér nem egynemű.

A rómaiak kiknek vallásossága felszínes, külsődleges, biztonságra törekvő, gyermeki az ókori népek sorában, sohasem követtek, volna el olyan hibát, hogy egyformán kezelik lakóhelyük, léthelyük tereit. Akinek nincs centruma a térben, annak nincs centruma az életben sem. Kristályosodási pont nélkül lehetetlen kristályosítási típusú élethivatást kiteljesíteni. Az ember gyenge és megerősítésekre vár, minden egyes rátekintés egy ismert tárgyra, szimbólumra, kódra megerősítés, ismétlés, egy belső mantra. Kitüntetett helyen, egy kitüntetett minta sorsalakító.

A mai hitt, mért, gyakorolt lineáris idő nem létezik, az idő ciklikus. A vég és a kezdet pontjai ugyanazok, amikor is közvetlen kapcsolatba léphetsz a mitikus múlttal, és ahol jövőalakítóvá válhatsz. Az egyidejűség (múlt – jelen – jövő) nem élménye a mai ateista civilizációnak. A ma emberének nincs tudomása az „Álomidő” létéről, a kezdetben voltról nincs „saját” történetünk.

A szakrális idő a szent előidőre való emlékezés a szokásokban, rítusokban. Régebbi korokban a világi, köznapi időt át- meg átszőtték a szakrális ünnepi idő mozzanatai, strukturálttá tették az életet, érdemes volt készülni, később élmény volt feldolgozni, visszaemlékezni. A rituális típusú kötött ismétlés, mélyülést jelentett. Nem kellett állandóan drasztikus nagy behatásokra törekedni, hiszen minden más lett egy kicsi akaratlan eltérés következtében is („pillangóeffektus”).

Csak a szakrális idő rendelkezik igazi realitással. A szent idő lényegénél fogva megismételhető, voltaképpen mitikus ősidő. Az ünnepi cselekedetek nem mások, mint megismétlései a kezdetben volt dolgoknak.

„Az ünnep – érzés, mint az ember világának valósága annyit jelent, hogy az ember képes ritmikusan visszatérő időközökben nyitott szeművé válni és ebben az állapotban azokkal a magasabb valóságokkal, amelyekben egész létezése alapszik, közvetlenül szembetalálkozni.”

Kerényi Károly: Halhatatlanság és Apollón vallás

 

Tér – Minta – Motívum

A szent és profán tér

A tér nem homogén. Törések és szakadások találhatók benne; olyan részeket tartalmaz, amelyek minőségileg különböznek a többitől. A szakrális tér a központban van, a perifériák fele haladva a szakralitás foka csökken. A mitológiák ezt a sz
ent kisugárzási pontot a világ közepének nevezik (axis mundi), de lehet a világfa helye, a világ tengelye, ami körül minden mozog, s a világ köldöke is, ami a legtökéletesebb kép az összekapcsoltság fokára.

A kozmikus tér tehát felosztható, egy centrális központi térre, a világtér kultivált, megművelt részére, “a bekerített közép” – re, a civilizáció helyére, és a világ megműveletlen, kaotikusnak maradt részére, a külső ismeretlen, rettegett világrészre. A saját (eredetétől), ismert tér a közösség tere.

A hierophánia (hierosz = szent; phainomai = megmutatkozni) során a mindennapi valóságtól valami merőben más valóság nyilvánul meg. Nem az ember nevezi ki hát a kultikus, szent helyet, hanem a szentség önkényes módon megnyilatkozik, ami szentséggel telítődik: szentté válik. Az archaikus ember az isteneket követi, az isteni cselekedet megismétlése adja a megszentelést. Ismeretlen területek kozmikussá tétele mindig megszentelést jelent: aki rendet teremt valamely térben, az istenek példaszerű művét ismétli meg. A berendezés mintája megegyező az első, archaikus mintával.

 

Sacrális térkép – Jövő tervezés

Mi hiányzik a térképeinkről, naptárainkból! A záró előadás támpontokat kíván adni, egy XXI. századi tér és időszervezéshez, tevékenység szervezés logikájához, a szabadidő-eltöltés átformálásának első lépéseihez, élettereink feldíszítéséhez, élhetővé tételéhez.

A meglévő kapcsolatok megerősítése, új kapcsolatok kialakítása, a távoli kapcsolatok felértékelése, szakmai csoportok kialakítása célja ennek az új tervezési logikának.

Szimbólumértővé, látóvá válni, a múltban sem volt könnyű…

  de éppen ezért erről a témáról beszélni kell!

Az előadások az átalakítás megkezdésének halaszthatatlanságát kívánja üzenetként eljuttatni hallgatóihoz.

Az előadás fogalompontosítással, tisztázással, beszélgetéssel, vitával zárul.

Helyesebben jó esetben nem fejeződik be, hanem a beszélgetés, vita csupán elkezdődik…

A módszer – Séta a természet oszlopcsarnokában

Az előadások tulajdonképpen közös Utazások, a hallgatók Utazók, az előadó „csak” lélekvezetői szerepéhez kíván felnőni…


A valóság új nézőpontjai: paradigmaváltások a fizikában

 

Biztosan emlékszünk még gyerekkorunkból arra az élményre, amikor elsőként vettünk kezünkbe egy iránytűt. Bármerre is forgattuk a tű végül újból beállt, mindenféle ok nélkül, egy adott irányba. Forgattuk, kerestük, vajon mi téríti vissza, a kíváncsiságtól és az új élménytől az ember szinte libabőrös lett. S talán ennél is izgalmasabb és lélek emelőbb volt az igazság megismerése, amikor megtudtuk, hogy a tű azért fordul el és áll be az észak-déli irányba, mert a földet körül veszi egy rejtélyes, láthatatlan tér, a mágneses tér, mely hatással van minden más mágnesre, jelen esetünkbe a felmágnesezett iránytűre is. Az embert szinte megrészegíti ez a felismerés, és az a tény, miszerint körül vehetnek bennünket olyan rejtélyes erők, jelenségek és hatások, melyeket közvetlenül nem érzékelünk, csak a hatásukat látjuk. Pontosan ez volt az az élmény, mely egykor a gyermek Albert Einsteint is magával ragadta, mely egy életre szóló hajtóerőt nyújtott neki a világ megismerésére és a teremtés rejtélyeinek feltárására. Az ismeretlennel való találkozás, és a feltárulkozó megismerés újból és újból megszüli bennünk ezt a gyermeki nyitottságot és ráeszmélést, mely egyszerre félelmetes és magasztos. Minden nagy felfedezőt és tudóst ez az érzés motivált, és ez vezette őket az ismeretlenbe, ahol a valóság új területeit feltárva új, mi több, forradalmian új nézőponttal és látásmóddal ajándékozták meg az emberiséget. Ilyen paradigmaváltás vagy nézőpontváltás előtt és közben van jelen korunk tudománya és vele együtt az emberiség is, melynek hordereje meghaladhatja az összes eddig megélt és meglépett nézőpontváltás. S hogy ezt minél jobban átérezhessük, először tömören átnézzük az emberiség és a tudomány, azon belül is a fizika legfontosabb nézőpont váltásait és annak hatásait az adott korban.

           

Az ókor tudósai vagy filozófusa főként az öt érzékszerv nyújtotta lehetőségek és az értelem átható meglátásaira hagyatkozhattak, mely olykor meglepően mély, és napjainkban is helytálló következtetésekre vezette őket. Ez az időszak, főként a csillagok és a Hold mozgásának beható tanulmányozásával telt, hiszen felismerték a holdfázisok és csillagképállások, valamint a folyóáradások és az évszakok váltakozásai közötti összefüggést. E jósló erő hatalmas tudást jelentett, ami az asztrológia majd a későbbi asztronómia kialakulásához vezetett. Mivel azonban a megfigyelést az öt érzékszerv dominálta, ezért ahogy azt a korszak egyik legnagyobb csillagásza és tudósa ebben az időben az elfogadott nézőpont az volt, hogy a Föld a világ közepe, ami körül kering a Hold, a Nap, és a többi később felfedezett bolygók, amit megalkotójáról ptolemaioszi világrendszernek is nevezünk. Ez teljesen logikusnak tűnt az értelem számára is, hiszen ha a Föld mozogna, akkor ezt a mozgást éreznünk kellene, ami például abban nyilvánulna meg, hogy a tárgyak nem vízszintesen esnek le a földre az elmozdulás miatt. Aztán e befejezettnek tűnő történetbe megjelennek az első vészhangok. Néhány évszázaddal később a lengyel csillagász, Nikolausz Kopernikusz azzal a gondolattal állt elő, miszerint talán lehet, hogy tévedünk, és mégis a Nap van a középpontban, és mi keringünk körülötte. Ezzel szerinte egyszerűbben lehetne magyarázni a bolygók mozgásában megfigyelhető anomáliákat, hurkokat, amiket az epiciklusok és a körpálya mindenhatóságának elméletével már szinte lehetetlen volt megmagyarázni. Sajnos az akkoriban rendelkezésre álló adatok nem voltak elégségesek a hipotézis igazolósára, de kibillentette a gondolkodást a megszokott medréből.

           

Néhány évszázaddal később Giordano Bruno ennél is tovább ment, és azt állította, hogy a Nap nemcsak a mi naprendszerünk k

Leave a Comment

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük