Meghívó Az Aranykor születése (2017-2037) című tudományos műhelykonferenciára Veszprémbe.

Meghívó

Az Aranykor születése (2017-2037)

címmel tudományos műhelykonferenciát szervezünk Veszprémben.

 

A konferencia mottója: „Az Aranykor előszele, avagy első stációja megkezdődött. Lehet vitatni, hogy az Aranykor mit zár le, azt is, hogy mi az Aranykor, sőt disputa tárgya lehet, hogy mikor teljesedik ki. Most, 2017-ben bőven elég azt tudatosítani magunkban, hogy az Aranykor, mintha az igazi édenkert kétszárnyú ajtója lenne, kinyílt. Néhány év múlva az Aranykor elejének tükrében is a mai világrend tisztábban, vagy már elég tisztán jellemezhető. A mai világrend védelmezői aligha fogják belátni és elfogadni, hogy ez a világrend  az embert már belül tönkre tette. Az Új Aranykor éppen azért kezdődött el, hogy elsőként és minél előbb az ember belső újrateremtését tanítsa vissza és az átlényegült ember csodálatos változatait mutassa meg. Minden többi szinte magától történik. A szeretetlenség világcivilizációját békésen, nyugodtan „leváltja” a szeretet világkorszaka. A konferencia semmi egyebet nem tervez, mint az ismeretlen panoráma egyik első rajzának a felvázolását. Mindenkire számítunk, mindenkit hívunk, aki a rajzolásban részt szeretne venni.” (Varga Csaba)

A konferencia célja: Komplex, átfogó, interdiszciplináris módon kívánjuk megfogalmazni a következő 20 esztendő Kárpát-medencei perspektíváit.

 

Minden érdeklődőt szeretettel várunk!  
 

Főrendező:

Stratégiakutató Intézet

Társrendezők:

Magyar Tudományos Akadémia Veszprém Területi Bizottsága,

Veszprémi Magyarságtudományi Kutatások Műhely      

 

 

 
   
   
Időpont: 2017. május 26-27. (9,30h)

Kontaktus: Garaczi Imre

E-mail:garaczi.imre@gmail.com

Tel.: 30/291-9964

Helyszín: Dubniczay-Palota,

  Veszprém, Vár utca 29.

A konferencia programja

 

  1. május 26. (péntek)

 

10h-12,30h

Megnyító

  1. szekció, elnök: Garaczi Imre

-Az Aranykor születése (Varga Csaba, szociológus, filozófus, SKI elnöke)

-A holnap új víziója (Ugrin Emese, művészettörténész, politológus, az előadást felolvassa: Major Gyöngyi)

-A magyarság jövője a Kárpát-medencében (Garaczi Imre, filozófus, társadalomkutató, az MTA-VEAB Társadalomtudományi Szakbizottság elnöke)

12,30h-13h, ebéd

13h-16,30h, II. szekció, elnök: Varga Csaba

-Régi és új Aranykor (Györfi János, ókorkutató, összehasonlító vallástörténész)

-Az ősi Aranykorok üzenetei (Matek Kamill, biológus, őstörténet kutató)

-A hun birodalom felépítése (Obrusánszky Borbála, történész, néprajzkutató, orientalista)

-A jézusi tanítások az Aranykorra (Arany László, angol-informatika tanár, szak- és műfordító, tudományos kutató)

-Mit tanit a magyarság múltja a fényes jövőnknek? (Beszélgetés Kaszás Gézával, a Lovasíjász című film rendezőjével)

16,30h-17,00h kérdések, vita

  1. május 27. (szombat)

 

09h- 12h, III. szekció, elnök: Garaczi Imre

-Az aranykori szerelem-minta (Pozsgai Nikoletta, kineziológus, életmód tanácsadó-és terapeuta)

-Létbeágyazott boldogság, posztindividualista létkoncepció (Major Gyöngyi, közgazdász, filozófus)

-Az aranykori iskola változatai (Benda József, oktatáskutató, OFI)

-Az aranykori egészség elérése (dr. Gelléri Julianna, orvos, természetgyógyász)

-A tudatos társadalom médiája (Juhász Zoltán, a CMM Televízió vezetője)

12h-12,30h ebéd

12,30h-15,30h, IV. szekció, elnök Varga Csaba

-Az új világgazdasági modell (Báger Gusztáv, költő, közgazdász, az MNB Monetáris Tanácsának tagja)

-Javaslatok az aranykor gazdaságának ideáihoz (Deák Bárdos András, mg. gépészmérnök, ökológiai közösségfejlesztés)

            -Munkaerőpiaci, demográfiai és gazdasági forgatókönyvek 2037-ig (Szabadkai Attila,  

            mérnök-közgazdász, független tanácsadó)

-A Kristályvölgy szeretetfalu program (Bagyura Ferenc, őstermelő, faluközösségi építő)

 

15,30h-16,00h kérdések, vita

16,00h- a konferencia zárása

Leave a Comment

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük